A Regnum pillérje
A lexikonok szerint: Regnum Marianum templom: az 1925-26-ban épült, Kotsis István által tervezett vasbeton szerkezetű templom a Városliget szélén, a Damjanich utca torkolatával szemben állt. 1950-ben a felvonulási tér és a Sztálin-szobor építésekor felrobbantották. A legendák azonban ennél sokkal többet tudnak.
Volt valamikor, még az 1838-as Nagy Pesti Árvíz előtt egy érdekes vízfolyás Pest városában: A Rákos-árok. Régi térképeken még fellelhető a nyomvonala: a Szent István park környékén ágazott ki a Dunából, előbb kelet-délkeleti irányban haladt, majd délre fordult, és hozzávetőlegesen a mai Nagykörút helyén vezetett tovább. Torkolata a mai Boráros tér helyén lehetett. Vízrajzilag összeköttetésben állt a Városliget területén feltörő meleg vizes források által táplált Városligeti tóval is.
Az 1838-as árvíz aztán átrajzolta a térképet. A patakmeder, amely voltaképpen a Duna egyik mellékága volt, feliszapolódott, több helyen feltöltődött. Ahol meg nem, ott az újjáépítéskor tömték be a szinte már nem is létező medret. A víz azonban erőszakos anyag: szeret arrafelé folyni, amerre évezredekig folyt. A nagy városrendezések, a Nagykörút kiépítése lezárta ugyan a felszíni folyás lehetőségét, de azért ahol víz van, ott a víz az úr!
Emlékezetes lehet például a metró építésekor, valamikor az ötvenes években bekövetkezett Uránia mozi alatti vízbetörés, amely még halálos áldozatot is követelt, és valamelyik akkori játékfilmben is felelevenítették az eseményt. Természetesen a film szerint nem természeti katasztrófa történt, hanem a "reakció" aljas szabotázsának köszönhetően lett vízvezeték átmenetileg a félig kész alagútból, de a szocialista szellemű munkások ezt is legyőzték, tehát a film happy end-del végződött. Aztán az is egyre nyilvánvalóbb, hogy az évtizedek alatt elhanyagolt, Dohány utcai Continental szálló-Hungária fürdő épületkomplexuma sem a talajvíz, hanem a Rákos-árok föld alatt ma is "működő" vízfolyása miatt lett a teljes felújítása, illetve újraépítése előtt igazi fürdő...
Természetesen nemcsak manapság, régebben is okozott gondokat ez a patak. A Regnum Marianum templom létesítésekor a Városliget szélén is igen magas talajvízszint mellett kellett az alapokat kiépíteni, ezért a templom szerkezetét nagyon erősre kellett tervezni. Egyesek szerint 25-30 méter hosszú, az altalajra támaszkodó cölöpökön állt, a falakat pedig vasbeton támfalak erősítették, támasztották. Vesződtek is vele az ötvenes évek elején a bontáskor!
A falakkal még túl nagy gond nem volt, néhány kilogramm alkalmasan elhelyezett robbanóanyag elég rendes pusztítást végzett a föld feletti részekben. A közelben levő Építők Székháza csak néhány betört ablakot tudott felmutatni az első robbantások után. Hanem az alap! Az aztán erős volt! A felvonulási térként is használt repülőtér alapjainak lebetonozásához több méter mélyen sima terepet kellett volna biztosítani. Az említett támpillérek azonban rendesen meg voltak építve. Először légkalapácsokkal akartak rendet vágni köztük. Az Építők Székházában néhány titkárnő csuklási ruhamot kapott.
Aztán körbeásással próbáltak a dolgok mélyére hatolni. A markológép már ki sem látszott a földből, a pillér még mindig tartott valahova lefelé, alighanem a Föld középpontjáig. Újra jöttek a robbantómesterek: a kiásott pillérek aljába telepítettek néhány mázsa anyagot. A forgalmat kerületszerte leállították, a Mari néniknek szóltak a szemben levő lakóházakban, hogy néhány órára költözzenek az unokáikhoz, majd megtekerték a robbantószerkezet induktorát: semmi. Ja, valakinek eszébe jutott, hogy a gombot is meg kellene nyomni rajta. Az Építők Székházában a henger alakú üveglift két emelet között állt meg ijedtében.
Az iszonyú hang lassan ült el a környéken. Néhány harcos az ostrom alatti hangokhoz hasonlította a hatást, de sügrősen lehurrogták őket: ne csináljanak pánikot, béke van. Legfeljebb békeharc. A pillérek nagy része valóban ki is fordult a földből, ezeknek már neki lehetett esni légkalapáccsal, hogy szállítható méretű tömböket faragjanak belőlük. Egy pillér azonban nem adta könnyen földhöz ragadt életét. Tonna körüli robbanóanyag lett a következő menüpont. Az Építők Székháza portása két nap múlva beadta rokkantosítási kérelmét, mondván, ekkora légnyomás a Don-kanyarban sem érte.
Az utolsó pillér azonban maradt, nem volt mit tenni. A felvonulási térnek azóta van szűkülete ezen a helyen. Aztán 1969-re, mivel nem akarták mégsem így hagyni világ csúfjára - hát hiszen hogy is néz az ki, hogy a szocialista embertípus munkás nevű alfaja nem bír egy kis betondarabbal - úgy döntöttek, álcázzák a makacs pillért. A híres "Fegyverbe, fegyverbe!" című plakát nyomán készült Tanácsköztársasági Emlékművet, Kiss István munkáját állították rá, köré meg rafinált, spirális alakú feljáratot alkottak, amit be is füvesítettek. Azóta sokan hitték szobortalapzatnak a régi Regnum Marianum templom egyik támpillérét, amely még az ötvenes évek sztahanovista mozgalmánál is erősebbnek bizonyult.
1992-ben végül leemelték a sokat látott "talapzatról" a sokak által csak "Fel, támadunk!" névvel illetett szoborkompozíciót, és elszállították a budatétényi Szoborparkba, ahol elvtársaival együtt hirdeti letűnt korok sokaknak fájó emlékét. A pillér pedig - megszabadulva a korábban ráerőltetett bordás betonburkolattól - most saját, nyers vasbeton mivoltában hirdeti saját dicsőségét, sőt, még emléktáblát is kapott: Itt állott valamikor a Regnum Marianum temploma. Rákosi Mátyás felrobbantotta.